Magyar nemesi gyökerek, polgári háttér, szépíró, népnevelő, kántortanító ősök. Számos publikáció, irodalmi siker versben és prózában – egy új könyv szakmai alapjai. Nyerges Erika írónővel beszélgettünk hamarosan megjelenő, cigányzenével foglalkozó műve kapcsán.
Miért éppen a cigány-téma hozta meg az áttörést művészetében?
Valóban, az országos ismertséget a kávéházi cigányzenével foglalkozó könyvem hozta meg számomra, illetve „A Rajkóknak – Farkas Gyula emlékére” című versem, amely „Az év pedagógus költője 2015” megnevezésű pályázat legjobbjai közé került és közönség előtt is sikert aratott: Mikó István, Jászai Mari-díjas színművész előadásában.
Hogyan ismerkedett meg a kávéházi cigányzene műfajával?
Öt éve egy munkahelyen dolgoztam egy olyan kollégával, aki valamikor a Rajkó Zenekarban muzsikált. Ő mesélt erről a színes világról és bemutatta a barátait, az éttermi szórakoztatás színtereit. Mivel én már akkor dalokat is szereztem, kipróbáltunk néhányat, például klezmer zenét, populáris hangzást, dzsesszt is. Kiderült, hogy a Rajkó-módszer remekül működik, a hallás utáni hangszeres játék és az egymásra figyelés tökéletessége ugyanolyan volt, mint Farkas Gyula idejében.
Voltak példaképei?
Igen, ezek után lettek. Farkas Gyula pedagógiai munkássága, művészeti nevelése megragadott, munkájában az emberi méltóság előtérbe helyezése lenyűgözött.
A régi történetekből kiderült, hogy a próbákon is megkövetelte az öltönyt, nyakkendőt, az udvarias viselkedést.
A másik példakép Rácz Aladár. Hihetetlen alázata, a mélyszegénységből jövő tehetség kitartása, küzdelme a világsikerig.
Mindezekből kirajzolódott, hogy cigányszármazású emberek munkássága is tud mély nyomot hagyni egy magyar pedagógusban.
Muzsikus barátai hogy viszonyultak ehhez a gondolkodásmódhoz?
Teljesen pozitívan, hiszen közösen ismertük meg a siker ízét, zenekarunk a „Cymbal Fantasy Group” több koncertet is adott vidéken. A Rajkó székházban próbáltunk, a múlt jó példái és varázslatos világa mindenkire hatással volt.
Együtt dolgoztam Rátonyi Pállal, Sándor Jánossal, Rinkó Gáborral, s akkor kezdtem el írni a „Magyar flamenco” című daljátékomat, amely az ő fiatalkorukról, a Rajkó Zenekar hőskoráról szól.
Más roma ismeretség is kialakult közben?
Megismerkedtem Farkas Lászlóval, az egykori „Cigányszövetség” alapítójával, egy BV intézeti előadásán. Szinte rögtön elfogadta a személyemet és elismerte az én már több éve ott folytatott pedagógiai munkámat. Tanítványaim is sokat meséltek a cigányszimbólumokról és szokásrendszerről.
Hogyan született meg a könyv ötlete?
Már a daljáték története is sok pozitív visszajelzést hozott, tetszett Hollai Kálmán színművésznek, Fátyol Tivadar zeneszerzőnek, Andresz Kati színművésznőnek és Gerendási István igazgatónak is. Sándor Jancsi és Horváth Géza zenész barátaim is lelkesítettek az írásra. A koronát pedig az tette az ötletre, hogy a Rózsavölgyi Zeneműboltban összefutottam Kokas László színművésszel, aki csodálatosnak tartotta a könyv témáját és még bátorítóan meg is „fenyegetett”: „Azután halljak magáról, Nyerges Erika!”.
Végül a könyv 2015 nyarán megjelent Gerendási István és a Rajkó Művészegyüttes támogatásával. Országos hírértéke lett, a róla szóló cikkek egy hétig az olvasottsági lista második-harmadik helyén álltak.
Ez szép eredmény! De hogy jönnek ide a „csillagok”?
A magyar és a cigány sors sok ponton összeolvadt. A magyar parasztember a szérűn ugyan úgy nézte a csillagos eget nyári éjszakákon, mint a vándorló cigánylegény. Ha fölfelé nézünk, kitisztul a fejünk, elgondolkodunk, s képesek vagyunk célokat kitűzni. A csillagok maguk felé húznak bennünket. Vagyis a helyes út kiválasztása, a törekvés, a tanulás, elengedhetetlen az életünkben. Akik már csillagok lettek, elértek eredményeket, lett belőlük „valaki”.
A cigányzenészek is lehet, hogy mélyről indultak, de kitartva a tehetségük mellett, folytonos küzdelemben, elérték amit akartak – immár 200 éve tapsol nekik a közönség.
Én ezzel a művelődéstörténeti tanulmánnyal szerettem volna megköszönni a hazáért, a magyar kultúráért tett erőfeszítéseiket.
Elfogadta-e mindkét olvasótábor ezt az indíttatást?
Az indíttatást igen, a téma iránti szenvedélyt viszont nem egyértelműen. Többekben felmerült: van-e igazán hozzá közöm?
A válasz a magyar történelemben rejlik. Szép számmal akadtak magyar hölgyek és urak, illetve egyéb különcök, akik a cigányzenéért rajongtak vagy alkottak. Teljesen normális volt, mégis nótákat szerzett: Petőfiné Szendrei Júlia, gróf Andrássy Gyuláné, Huber Gyula barcsi apát, Matók Béla ügyvéd vagy akár az orvos, a bonviván , a sarki fűszeres… Együtt muzsikált cigányzenészekkel gróf Nákóné, vagy Blaha Lujza. A múlt században minden valamire való polgárlány cimbalmozni tanult. De egyedi volt Valentiny János, autentikus cigányábrázolásaival – ezzel a témával vált világhírű festővé. Említésre méltó még Dobozy Károly, aki minden vagyonát a cigányzenére és művészetre áldozta. Már korában elfogadottá vált Czinka Panna virtuozitása, vagy Rácz Rudiné, nótaszerző és prímás személye.
Mi a fő üzenete küldetésének?
A másság elfogadása, a nyitottság, és azaz axioma, hogy cigányzene nélkül a magyar kultúra és polgárosodás nem tartana ott, ahol ma. Kötelességünk ápolni és továbbvinni ennek a műfajnak is a hagyományait.
